Tegnap hirtelen megint belendült minden. A hétvégi koszorúbetonozás után megérkezetek a kőművesek, az ácsok, és a tető faanyaga is.
Mára áll a déli oromfal 80%-a, az északin mérik ki az ajtómagasságot, az is épül, a talpszelemenek a helyükön vannak.
Hogy ne legyen egyserű, ma délelőtt felhívott az ács, hogy annyira nehéz a szelemen, hogy nem bírják megemelni. Hurrá. Ja, meg ha már becseréltetem kisebb keresztmeetszetűre, akkor ugyan  rendeljen meg azokat a fogópárokat is, amiket kifelejtettek az ajánlatból>számlázásból>szállításból.
Miután végigkonzultáltam a délelőttöt a hobleresekkel, megállapodtunk, hogy visszaveszik az impregnált fát, és csak az impregnálást bukjuk. Végül fuvarral meg a hiányzó fogópárokkal és az áfával együtt még 30e jön rá az eddigi tetőanyag-árra. Holnap reggel érkezik a csereanyag.
Ja, hogy szép legyen az élet, mikor mentem kifizetni a fát, kiderült, hogy a másik ács, a veszprémi, aki egyébként ne van szerződve az erdérttel, durván 110%-os haszonnal akarta a fát továbbszámlázni nekünk. Kicsit seggreültem...
Most megpróbálom kicincálni a gyereket a lógó lábú eső alá motorozni, hogy utána a déli alvás alatt kiszáguldjak LŐrincre kifizetni a holnapi fuvart.
Fólia, tetőablak, palaszög még nincs. A palát a hétvégén hozzuk el Lelléről. Csabi a rommá tört autója helyett kap a szervizből egy vonóhorgos csereautót. Egy kis öröm amellé, hogy 30e-rel vagyunk a totálkár-határ alatt.
Szép az élet...
Még egy apró szépségtapasz az életünkre: mivel a lellei ház 1/6-a az enyém, és öröklés útján szereztem, ezért most a szocpolhoz el kell ajándékoznom a fiamnak. Abszurdum...