A kisvakond háza

Tegnap hirtelen megint belendült minden. A hétvégi koszorúbetonozás után megérkezetek a kőművesek, az ácsok, és a tető faanyaga is.
Mára áll a déli oromfal 80%-a, az északin mérik ki az ajtómagasságot, az is épül, a talpszelemenek a helyükön vannak.
Hogy ne legyen egyserű, ma délelőtt felhívott az ács, hogy annyira nehéz a szelemen, hogy nem bírják megemelni. Hurrá. Ja, meg ha már becseréltetem kisebb keresztmeetszetűre, akkor ugyan  rendeljen meg azokat a fogópárokat is, amiket kifelejtettek az ajánlatból>számlázásból>szállításból.
Miután végigkonzultáltam a délelőttöt a hobleresekkel, megállapodtunk, hogy visszaveszik az impregnált fát, és csak az impregnálást bukjuk. Végül fuvarral meg a hiányzó fogópárokkal és az áfával együtt még 30e jön rá az eddigi tetőanyag-árra. Holnap reggel érkezik a csereanyag.
Ja, hogy szép legyen az élet, mikor mentem kifizetni a fát, kiderült, hogy a másik ács, a veszprémi, aki egyébként ne van szerződve az erdérttel, durván 110%-os haszonnal akarta a fát továbbszámlázni nekünk. Kicsit seggreültem...
Most megpróbálom kicincálni a gyereket a lógó lábú eső alá motorozni, hogy utána a déli alvás alatt kiszáguldjak LŐrincre kifizetni a holnapi fuvart.
Fólia, tetőablak, palaszög még nincs. A palát a hétvégén hozzuk el Lelléről. Csabi a rommá tört autója helyett kap a szervizből egy vonóhorgos csereautót. Egy kis öröm amellé, hogy 30e-rel vagyunk a totálkár-határ alatt.
Szép az élet...
Még egy apró szépségtapasz az életünkre: mivel a lellei ház 1/6-a az enyém, és öröklés útján szereztem, ezért most a szocpolhoz el kell ajándékoznom a fiamnak. Abszurdum...

Az elmúlt két hét történései dióhéjban: nem sok jó.
Kezdem a jóval, mert az a rövidebb. Kijött a kéményseprő, megnézte a kéményt, és közölte, hogy ha nem kötünk rá péküzemet és házi krematóriumot, akkor nem kell bélelni, a 27*27-es kémény bőven elég lesz. Ennyi. Elértünk a szarhoz a palacsintában:
A múlt héten hétvégén apám és Csaabi kettesben szerelte a koszorú betonacélját, de bezsaluzni nem sikerült. Mikor megérkeztek, elkaptam egy megjegyzést, miszerint Csabi nem tett semmit, csak ő dolgozott egyedül. Kíváncsi lennék, milyen várzslattal került fel az anyag a födémre...
Most hétvégére lebeszélte a saját melósaival, hogy ketten heratektából megcsinálják bentmaradóra a zsalut. Először akkor vágtam magam hanyatt, mikor kiderült, hogy 71e lesz csak az anyag, plusz a drót, a csavar a talpgerendának, és akkor a betont még nem is számoltuk.
Tegnap aztán kiderült, hogy 3 nap alatt sem csinálták meg a zsalut, egyetlen pillér van bezsaluzva a 18-ból, meg a vízszintes részek. Ráadásul közvetlenül nem is lehet beleirányítani a pumpát, csak lapátolni lehet, mert szétnyomja a nyomás az egészet.
Még nem számoltam a bedolgozási költséget, de kezdett felsejleni előttem egy fekete felhő.
Aztán egyszercsak sűrű faszkalapozás ütötte meg a fülem fentről. Apám kezdett el üvölteni minősíthetetlen hangnemben Csabival, hogy ha ő nem verte volna a farkát két napig, hanem kijön dolgozni, akkor meglett volna az egész. Mikor felüvöltöttem neki, hogy állítsa le magát, elkezdett hőzöngeni, hogy ő most lejön és felken a falra.
Mivel két napja fájt a fogam, némi lázzal és fülgyulladással egybekötve (többek között ezért sem ment ki Csabi vasárnap, csak délután, mert vigyázott a gyerekre, szombaton meg egykor ért haza azzal, hogy minden OK), úgy voltam vele, hogy szarabbul már úgysem lehetek. Vicces lehetett, ahogy a 180 centi magas, 130 kilos ember üvöltött, hoy felken a falra, én meg álltam mozdulatlanul a 164 centimmel, hogy tegye, ha ez neki örömet okoz.
Ezután továbbüvöltözött, és kilyukadt arra, hogy az én férjem egy hernyó, aki nem csinál semmit, és... folytatni próbálta, de ezen a ponton felkértem a házunk elhagyására.
Csabi csodálatos nyugalommal nem tett semmit, egyszerűen ignorálta a kirohanást. Azóta mesélte, hogy ez alapvetően a "normális hangnem", ha én nem vagyok ott, úgyhogy ő megszokta.
Ma felhívtam szokásos mentőangyalom, Adriennt, és kérdeztem, tudnak-e mégiscsak segíteni a zsaluzásban. Hát, ezen a héten nem. Az áccsal már beszéltem, hogy csúszunk egy hetet, és reménykedek, hogy ennyiben maradok.
Közben érkeznek vissza a fatelepekről az ajánlatok. Vannak ugyan, akik 24 tonna alatt szóba sem akarnak állni velem, de egész jó ajánlatok is érkeztek. Egyelőre 520 - 770 e között kérnek, ugyanarra.
Remélem, holnap sikerül leakasztanom valahonnan egy felelős műszaki vezetőt is.

Hát, ami József kollégáit illeti, rendesen el vannak látva munkával.
Jelenleg két ácsot "pályáztatok". Az egyik veszprémi, egész normális ajánlattal állt elő, viszont drágácska. A másik nógrádi, aki számítógép híján eddig szóban adott ajánlatot, de megy a munka után rendesen, és ami fontosabb: 20%-kal olcsóbb.
Hölgyeim és Uraim, tegyék meg tétjeiket, kiket választok ki a héten :)

A födém kész, már csak vésztartók tartják, még kb. két hétig.
Kizsaluzták, visszaszállították az anyagot. Így a csúszásokkal kb. az eredeti elképzeléseknek megfelelő lesz a bérleti díj. Ismét elrebetem egy köszönömöt.
Közben megállapodtam női mentőangyalommal is. Először dobtam egy néma hátast a 750e nettós falazási ajánlatától a második szintre. Aztán kiszedegettük belőle a zsaluzást, a koszorú vasszerelését, miegymást, és máris lementünk 295-re. Fellélegeztem.
Pénteken kezdtek el dolgozni, ma állítólag eljutnak a koszorú szintjéig, a hétvégén pedig csináljuk a koszorút. Apám ad zsalutáblát, cseréplécet kell venni még, meg talpgerenda-csavart, meg ilyesmit. Szerintem a zsaluzást megcsináltatom svarcban a kőművesekkel... vagy sem... még kitalálom. Attól félek, hogy egy hétvége alatt nem lesz kész a koszorú a mi részünkről, akkor pedig szivacs van.
Szombat délben szóltak, hogy kevés lesz a homok. Reggel rendeltem telefonon. Legnaygobb meglepetésemre emlékezett rám a tüzépes fickó (pedig pesten vagyunk...), és azt mondta, hogy OK, ráérek kifizetni délben is. A gyerek ugyanis még szunnyad, és nem tudok mozdulni.
Mivel 11-re kell mennem valahová, tűkön ülök. Erre érkezett a következő segítség: a kőműveseknél van ennyi pénz, meghitelezik. Lehet, hogy ez végre egy jó nap lesz?
Közben kerítettem két ácsot. Érdekes módon mindkettő marha fiatal, 30 alattiak. A másodiknál még a 25-öt is megkérdőjelezném. Az egyik ajánlat már megérkezett, anyaggal, áfával 2,3 milla. Kicsit sok, majd még igyekszünk faragni rajta, ha mást nem, akkor anyagot megpróbálok olcsóbban szerezni.
A múlt hét megállapítása, hogy az építőiparban minden második ember "Sanyi".

Az ott bent :)

Aznap, mikor megkaptuk az engedélyt, beszélgettem egy volt osztálytársammal, mondhatni barátnőmmel. A legtöbbeknek fura szerzetnek tűnik, mélyen vallásos, istenhívő.
Azt mesélte, hogy most, mikor jön náluk az újév, most érkezik el a hetedik év. Ilyenkor egy évig se nem vetnek, se nem aratnak. Ilyenkor a terméssel nem szabad kereskedni, sőt, oda kell ajándékozni a rászorulónak. Először mosolyogtam magamban, hogy ismét egy fura találmány, egy szociális év. Aztán rádöbbentem, hogy így eléggé nehéz tervezni, főleg ott, ahol 6-7 gyerek az átlag. Anna erre azt mondta sejtelmesen, bízni kell és hinni.
Mióta nekifogtunk a háznak, sokszor eszembe jutott ez a hit. Még csak egy hónap telt el, de már rengetegszer volt az, hogy éreztem, eddig tudtuk csinálni, és most vége. És akkor jött a megoldás. Valahonnan, váratlanul. Én pedig felnéztem és magam elé suttogtam: köszönöm.

Az egész délután egyetlen rohanás volt. A sűrűsödő felhők nem ígértek jó időt a négyórás betonozáshoz, de igyekeztünk a legjobbat kihozni a helyzetünkből.
Elrohantunk a barkácsáruházba heratektát venni a szigeteletlen födémszakaszra. Természetesen haza kellett jönni a tetőcsomagtartóért, mert hármónk mellé sehogy sem akart beférni a félméteres tábla. Ha már itthon jártunk, összeszedtük a hosszabbítót és a pénzünket is, sőt, mg a gyerek motorját is bepakoltuk.
Vissza az építőanyagoshoz, utána még gyorsan vettünk egy körfűrészt, hogy el tudjuk felezni hosszában a táblákat.
Alighogy háromkor megérkeztünk a házhoz, már jöttek is az ácsok. Amíg Csabi levágta a szigetelést, addig ők is megcsinálták a kémény köré a dobozt. Utána pedig vártunk.
A betont az albérletünktől két házra lakó szomszédunk hozta. Még pénteken megkértem, hogy jöjjön ki megnézni, vajon be tud-e állni a pumixszel. Azt mondta, OK. Legalább ennyi.
Fél ötre érkezett meg, és egyáltalán nem lett jobb érzetem, mikor láttam, hogy ráncolja a homlokát, majd elkezd előre-hátra helyezkedni a mixerrel.
Igen, ismét hoztuk a formánkat. Reggel hétre visszajön mindenki, megérkezik a 36 méteres betonpumpa, és alig 30e-s többletért benyomja a szuttyot a födémbe. És nem ez volt a nap fénypontja. Este bejelentette anyósom, hogy jön a hétvégén.

Ma délutánra sikerült vibrátort szerezni, legnagyobb meglepetésemre egész normális a bérleti díj, napi 3e. A kaució viszont egy százas. Ettől enyhén szólva hanyattvágtam magam.
Tegnap este egyébként a szüleim egy óriási pirospontot érdemeltek ki. Elmondták, hogy ők a héten kapják meg a saját házukra a hitelt, s mivel nem lenne jó tető nélkül hagyni a házat, fedezetet adnak addig, amíg nem kapjuk meg mi a hitelünket. Fellélegeztem.
Délután elmentünk a Törökékhez beszélni a szerződésről, meg elmondani nekik a jó hírt, hogy jövő héttől mehet tovább a meló.
Persze azért nem akartuk az orrukra kötni, hogy kint vagyunk a szarból, csak szépen adagolni a híreket.
Aztán teljesen más irányt vettek a dolgok. A Török szemrebbenés nélkül közölte velem, hogy igen, voltak vasárnap dolgozni. Rákérdeztem, hogy a tetovált is ment-e velük, erre is igent mondott. Mondtam, hogy érdekes, mert miután vasárnap reggel nem vette fel senki a találkozási ponton, eljött hozzánk, és egész nap vasat szerelt. Erre a török elkezdett őrjöngeni, hogy ki van rúgva. A Töröknének meg kiszaladt a vér az arcából.
Röviden annyi történt utána, hogy felmondtam a szerződést, ezt rögzítettük az építési naplóban, és az előleg visszafizetését december 31-ig beszéltük meg. Azt hiszem, hogy ha mégis megkapjuk azt a 265e-t, akkor talált pénzként fogom kezelni...
A Törökné igazából csak hápogott, a kezéből pedig majd kiesett a toll, amíg aláírta az építési naplót. Később visszahívott, és elnézést kért. Mondta, hogy ahogy mi eljöttünk, összepakolta a gyereket, és elment a szüleihez. Ezerszer elnézést kért, és elmondta, hogy őt is átverte a Török, mert egész nap nem volt otthon, de azt nem tudja, hol volt.
Megértem és sajnálom őt. Azt hiszem, igazi barátság volt köztünk kialakulóban, és igazán nem tehet arról, hogy a férje egy tróger.

Minden esetre most itt állok. A múltkori kirúgáshoz képest minimalizáltuk a veszteségeinket, hiszen a zsalu áll és holnap folyik a beton. Egyelőre a legnagyobb gondom, hogy holnap ki fogja bevibrálni a betont, és a kémény köré kell még egy dobozt csinálni, mert a maradék 3 sor téglát természetesen nem tette fel ez a tróger.
Közben beindítottunk pár szálat kőműves és ács után. Kíváncsi vagyok, ez mennyibe fog kerülni...

Vasárnap van, napos-szellős-langyosos. Úgy tűnik, mára elkészül a födém vasszerelése. Ha minden igaz, akkor kedden folyik a beton. Addig a Török kerít egy vibrátort (persze én is kajtatok egy kicsit), és kedd délután bedolgozzák az anyagot.
Felírom, el ne felejtsem: a déli falhoz kell venni 5 centis heratektát szigetelésnek, mert ott nem tudom feltenni a másik ház miatt a 10 centis szigetelést.
Tegnap egyébként a Töröknek volt megint egy érdekes húzása: Csabi az egyik emberének az unokatestvérével dolgozott párban, aki azt mondta, hogy ráér ma is. Mikor ezt meghallotta a Török, elkezdett mérsékelten puffogni, hogy ezt ne az emberekkel, hanem vele beszéljük meg. Végül kitalálta, hogy másnap nem ér rá az ember, mert máshová kell mennie.
Reggel persze megjelent, hogy ugyan oda volt rendelve valahová, de nem mentek érte. Kíváncsi vagyok, holnap mi lesz a magyarázat...

Előlről

Az a szép ződ gyep... ez az udvar egyik fele

Hát, a kapu is megér egy misét

Hullaház

Padlás fel- és pincelejáró

Tegnap megérkeztek az ácsok, elkezdték bezsaluzni a födémet. Fél nyolckor már hívtak, hogy a méretek nem egyeznek teljesen, de sebaj.
Az épíkezés előtt elmentünk a szervizbe, ahol apró jóhír volt, hogy nem 160, csupán 150 a javítási költség. Hurrá, menjünk ebédelni.
Mikor megérkeztünk, a bérelt telekre álltunk be, ahonnan a Török és csapata lelkesen hordta át egyenként a betonacélt.
Most volt először, hogy ténylegesen beléptem a házba. Borzongás fogott el, és teljesen elérzékenyültem, mikor éreztem, hogy valami tetőféleség van a fejem fölött. Kicsit házabb alakot öltött a nagy kupac téglánk. Sőt, az udvar is felszabadult, mert az egész zsaluanyagot bepakolták.
A melósok is kedves-rendes emberek, az egyik része erdélyi, a másik fele kárpátaljai. Úgy dolgoztak, mint a kisangyal. Mikor meghallották, hogy van közünk ahhoz a vidékhez, még barátságosabban néztek ránk. A művezető egy ötvenes fickó, hatalmas tűzjellel a nyakán. Köszönéskor kezet csókolt. Két év óta először elpirultam.
Szinte szakmabeliként kezeltek, jó volt, hogy nem kezdtem ismét a hülye liba szintjéről felküzdeni magam.
Megbeszéltük, hogy a hézagokat a fal és a zsalau között nem malterral öntjük ki, mert azt másnap kellene, a törökök meg nem jönnek, hanem veszek purhabot és kifújkáljuk.
A kapott 5 literes zsaluolaj eléggé kevéske, viszont mondták, hogy jó lesz az 1000 forintos  speciális olaj helyett a sima napraforgó is 250-ért. A felhordáshoz pedig ki kell vinni a permetezőt.
A holnapi vasszereléshez jön a Török két embere, és a Török is, meg Csabi egyik haverja. A villanyszerelő, Vendel bácsi - egy tünemény - holnap teszi be a gégecsövet, a vízszerelő meg hétfőn jön. Tegnap kint volt a betonszállítós fickó, aki egyébként az albérletnél szomszédunk, és megnézte, hogy a környező kábel-pókhálón keresztül hogyan tudja majd a pumix belógatni a csövet. Reméljük a legjobbakat...

Nem tudom, honnan vettem, hogy ez a hét más lesz, mint a többi. Talán túl sok reklámot néztem, és elhittem, hogy ha megveszem azt a tusfürdőt, akkor innentől szép, kívánatos és 20 kiloval könnyebb leszek, és még a gondok is elkerülnek.
Nem. Kis családunk lelkesen folytatta előrehaladását a szopóágon, újabb és újabb mutatványokat tanulva.
Hétfő délelőttre szépen üresedett az udvar, a vasárnapi pihenő után mindenki dolgozott, mint a kisangyal. Meglett végre a hivatalos, nyomtatványboltban kapható építési naplónk is, gyorsan átvezettünk bele mindent, éljen a precizitás.
Minden könnyebb és nehéz témát sikerült konfliktusmentesen megbeszélni, bár kissé lehidaltam, mikor a Törökné mondta, hogy a zsaluzást inkább ejtenék, mert így is cinkesen lesznek kész. Magamhoz térve eszembe jutott, hogy a fuvaros említett egy olyat, aki szerinte 3 óra alatt röhögve bezsaluzza az egész födémet.
Bár ez ismét egy kapuvári fuvart jelentene, mégiscsak egyszerűbb és gyorsabb lenne, és szombat reggelre, mikor indul a vasalás, tuti készen lenne.
Felhívtuk a fuvarost, aki megadta az ács telefonszámát, aki egy visszahívást ígért. Helyette a főnöke hívott vissza, aki azonnal azzal indított, hogy én lennék-e annak a bizonyos embernek a lánya, aki dolgoztatott ővele, még fusimunkát is, aztán jó sokáig nem fizette ki. Kissé vörös fejjel igyekeztem tisztára mosni magam, hogy ez két külön cég, és pár perces győzködés után úgy tűnt, meg is nyugodott. Végképp akkor csillapodott le a hangja, mikor mondtam neki, hogy a helyszínen készpénzben fizetek.
Amúgy az ár sem volt rossz, a Török 160 ezrével szemben 1.200/m2 áron vállalta a munkát, de kizsaluzni már nem akarta újra elküldeni az embereit. Mivel addig van bőven időnk, nem is nagyon izgatott a téma első körben.
Kedd reggelre ígértem, hogy visszajelzek neki, mivel a Törökékkel még le kellett beszélni, hogy a falazást bizony alig két hamarabb, csütörtök reggelre be kell fejezni. Törökné dobott egy hátast este nyolckor, de mondta, hogy már elkezdett még egy kőművest beszervezni, hogy haladjanak. Fogcsikorgatva, de bevállalták a csütörtök reggelt.

 

Kedden

reggel a kisfiam maratoni alvást rendezett, így végül csak délben tudtam meggyőződni arról, hogy valóban halad a munka. Felhívtam az ácsot, megbeszéltük, hogy jöhetnek csütörtök reggel, merthogy minden más napjuk foglalt.
Kitöltöttük az építési naplót, meghallgattam a Törökék panaszkodását, hogy a saját zsebre végzett sittszállítás elvitte minden tartalék pénzüket, és megbeszéltük, hogy ők is tetemes kárt okoztak. Egyébként ez a programpont minden nap szerves része a szociális kommunikációnknak.
Mikor Csabi délután előkerült a munkából, elvittük az autóját szervizbe, mert állandóan forralja a vizet. Jeleztem neki, hogy ha nagy a gáz, akkor inkább hazahozzuk és leállítjuk az autót addig, amíg megkapjuk a hitelt, mert most nincs rá pénz.
Négy órakor, mikor már szinte vége volt a napnak, megszólalt a telefonom. Meg kell, hogy mondjam, egyre kevésbé szeretem hallani. Sőt, néha egyenesen elkap a gyomorgörcs, hogy most vajon mi jön.
Nem csalt a megérzésem, az ács volt. Elmondta, hogy most hívták egy csütörtöki kiállványozásra, amit neki szerződés szerint meg kell csinálni.
Én már se mérges, se dühös nem voltam. Ezek az érzések már kezdenek kikopni belőlem. Helyette elfogott a szomorúság. Búbánatos hanggal megkérdeztem tőle, hogy mit tenne a helyemben. Meglepődött a kérdésen, majd azt ajánlotta, hogy forduljak ahhoz, akitől a zsaluanyagot béreltem. Jó ötlet!

20 perc múlva egy újabb szám volt a kezemben. A főnök itt is nő. Ez jó jel, gondoltam.
Bár ők a héten már nem terveztek dolgozni, úgy döntött a nő, hogy segítenek, és visszahívnak pár embert a szabadnapról, de legalábbis megoldják a dolgot. Másnap 10 órára beszéltünk meg találkozót náluk, az albérletünktől kb. 10 percnyire.

A szerda

mozgalmasan kezdődött, a gyerek is végre időben kelt, nekem meg munkát kellett leadni. Telefonon jeleztem egy félórás késést a nő felé, de végül sikerült egész jó időben kiérnünk a házhoz.
Ketten voltak, hozta a főnökét is. Kis, családias cégnek tűnnek, és a nőnek is van köze a műszaki dolgokhoz. Végül rábólintottak a melóra, de mikor benyögték a nettó 2.000-res négyzetméterenkénti munkadíjat, csendben leültem. A kizsaluzás már csak 800 lesz, vígasztaltak. Ettől nem lettem sokkal boldogabb, de el kellett fogadnom, mert még egy heti csúszás már 72 ezernyi kidobott pénzt jelent.
Utána még beszélgettünk egy kicsit, és körbeszaglásztuk egymást, mint a jó kutyák. Kiderült, hogy erdélyiek és erdélyi ácsokkal dolgoznak. Ennek nagyon örültem, mert a hegyi emberek nagyon jól értenek a fához.

Utána, mikor a Töröknével beszélgettem, kesernyés mosollyal mondta, hogy a nő amint belépett, nagyon csúnyán nézett rá. Azt mondta, hogy az a bizonyos tipikus pillantás volt, amivel őket illetni szokták.
Nem árultam el neki, hogy a nő az errefelé alaptalanul lenézett "románok" közül való. Úgy gondoltam, rendezzék egymás között.
Még korábban, mikor a Török volt a munkavezető, egyszer beszélgetés közben beszólt a kerítésen egy bádogos, hogy jó pénzért megcsinálja az ereszt. Leírhatatlan undorral az arcán csak annyit mondott a Török: román.
A hab a tortán, hogy a Török a román keveréknyelvet használó beások közül való :)

Csütörtök

Elértünk a mai naphoz. Tegnap este befejezték a falazást, minden áthidaló bekerült. Reggel fél nyolckor már hívtak az ácsok, de bevallom, talán épp az engem kínzó allergiás roham miatt, csak második nekifutásra értettem, hogy mi az anyját akar a nullaszinttel.
Elmondtam neki, hogy alapvetően nem toszik egy öltést sem, hogy 2 centivel feljebb vagy lejjebb van a födém, nyugodtan induljon ki a falmagasságból.
Most Csabi kivitte az eheti munkabérét a törököknek, aztán délután még vissza kell mennünk, mert valamit akarnak az anyagbeszerzéssel az ácsok. Gondolom, annak az árát.
Előtte azért kifizetjük a másik autó 160ezres javítási költségét, mert hibajavítás közben úgy szétkapták, hogy összerakni is ennyi lenne majdnem, szerelés nélkül. Hálát adok, hogy anyósom tegnap engedélyezte a bankszámlája kifosztását.

Tegnap beszéltem a bankkal, végre megkapták az értékbecslést is. A költségvetésen javítanunk kell, meg még pár papírt aláírni. Ha minden megvan, akkor onnantól számítva kb. 3 hét után kapunk pénzt. Mivel a Törökné bevallotta, hogy nincs pénzük, és jól felülbecsülve a felső oromfallal még kb. 10 napi munkájuk lenne, megbeszéltük, hogy az általa kért 200e előleget most nem tudom odaadni. Helyette most tartjuk a leállást, mert így csak egyszer kell, és ha megvan az első részlet a banktól, utána lódulunk neki az egésznek.
Addig is veszünk egy lottószelvényt a hétvégére.

Az esélyeinket mérlegelve úgy döntöttünk, hogy megvesszük a házat.
Mivel még egy autóhitelben is benne voltunk, igyekeztünk úgy pénzhez jutni, hogy azt is kiválthassuk. Felhívtam hát a pénzügyi befektetésekkel foglalkozó volt osztálytársam, aki azonnal meg is adta egy kolléganője számát, hogy tőle érdeklődjek hitelügyben.
Elindítottuk a hitelügyletet, majd vártunk. Karácsony táján Tamás némi foglalót kért, és kezdett türelmetlen lenni. Végül februárra kaptuk meg a pénzt, és vettük át a területet, teljes 340 m2-t.

Miután eldöntöttük, hogy megvásároljuk a telket, a fariplay szellemében felhívtuk bérbeadónkat, aki a férjem nagyon jó főiskolai haverja volt. A beszélgetés alkalmával kiderült, hogy kölcsönös a szándék, ő is akar mondani valamit. Amíg másnap este vártuk, azon tanakodtunk, hogy vajon most milyen nőt szedhetett össze, akit be akar mutatni. De egyedül érkezett.
Amíg vártuk a pizzát, nagy levegőt vettünk és bejelentettük neki, hogy 4 szép év után szeretnénk kköltözni a lakásból, úgy február tájékán. A válaszán eléggé meglepődtünk: rosszul tudjuk, ő szeretné, ha kiköltöznénk, mégpedig a 3 hónapleteltével, január elején. Reméli, hogy nem bánt meg vele, de az öccse eladja a lakását, és amíg felépül a házuk, addig nekik is kell valahol lakni.
Másnap nekivátam a lakáskeresésnek, és döbbentem állapítottam meg, hogy a mi albérletünknél a legkisebb is másfélszer drágább. Márpedig úgy éreztem, hogy a másfél szoba egyszerűen túl kicsi nekünk, ha fél évnél tovább akarunk lakni benne. Így letettem arról, hogy méret szerint keressek lakást, és elkezdtem böngészni a hírdetéseket az áruk szerint. Alig fél óra múlva a következő hírdetésre akadtam: Kiadó ház a XV. kerületben, állat hozható. A díj teljesen megfelelt az elképzeléseimnek, és gyorsan írtam is a leányzónak. Kiderült, hogy mi vagyunk az első jelentkező, így gyorsan el is mentünk megnézni délután a házat.
Ezzel le is zárult az átmeneti otthon keresése, mert úgy éreztem, hogy ettől jobb helyet nem is találhatnék az épp totyogó, a világot felfedezni kezdő gyereknek.
Azt hiszem, hogy ez az akció életünk egyik nagy szerencséje volt, hiszen András másnap szabadkozva hívott fel, hogy most beszélt az öccsével, aki azonnal eladta a lakását, és egy héten belül költözni akar.

Nagyjából egy éve, hogy a szüleim bejelentették, változtattak a nyugdíjaskori terveiken, nem mennek el a Balaton mellé a nagyszülői házba, hanem a város környékén vettek egy házat, amit fel kell újítani. Anyám betegsége miatt nem merik felvállalni a vidéki létet, ami a gyengébb egészségügyi ellátással is jár.
A bejelentés egyenes következménye, hogy az évek óta beígért belvárosi lakás ugrik, ahhoz, hogy a költségeket fedezni tudják, el kell adni. Ha marad belőle, akkor természetesen támogatják a mi fészekrakásunkat is.
Miután összeszedtem az állkapcsom, lenyugodtam és ismét higgadtan bírtam gondolkodni - azaz pár nap múlva - rájöttem, hogy kis családunknak, azaz az akkor 10 hónapos fiamnak, a férjemnek, a macskának és nekem, saját magunknak kell gondoskodnunk leendő otthonunkról. Egyszem gyerekként kicsit furcsának tűnt a szüleim hozzáállása, és mivel addigra már körvonalazódtak bennem a két generáció gyereknevelésbeli különbségei, igyekeztem napirendre térni felette és a jelenre, jobban mondva a jövőre koncentrálni.
A kiindulópontunk a város széli panelrengetegben bérelt 34,5 m2-es, 1,5 szobás kis lakás volt. Itt laktunk 4 éve, mióta megismerkedtünk. A célunk pedig egy olyan lakás, ahol a betervezett három gyerekünket kényelmesen fel tudjuk nevelni anélkül, hogy egymás lábára lépnénk állandóan.
A dolgot bonyolította, hogy a férjem tanár, így helyileg kötöttek voltunk - és vagyunk - pedig szívem szerint egy félreeső tanyán tengetném az életem sok, magam választotta társ között. Ez a gyerekeknek persze csak kamaszkorukig lenne élvezetes, utána jelentkezne a jól ismert probléma, hogy sehol sem tudnak szórakozni, majd középiskolában vagy a felsőoktatásban túlzottan is belevetnék magukat az élvezetekbe.
Soha el nem döntött vitáink egyik sarkalatos pontja volt, hogy vajon az egészséges tanyasi, természetközeli környezetben eltöltött gyerekkor ér-e többet, vagy a félvárosias, nyitottabb szellemű, sokrétűbb közeg a jobb.
Végül győzött a munkahely, és eltemettem magamban az óriási karámban futkározó lovak képét valahová az ausztrál kaland tervei mellé.

Akkori életünket mérlegelve egyből nyilvánvaló volt, hogy túl sok alteernatívánk nincs a város közelében. A panel eddig beválni látszott, és 1,5 fő/szoba aránnyal számolva egy-egy nagyobb lakás is szóba jöhetett.
A hírdetéseket bogarászva az árak is kedvezőnek tűntek, és a tavaszi időszakra halasztva a vásárlást, aktívan figyeltem a különféle fórumokat.

Tamás az ismerettségi körünkben leginkább arról ismeretes, hogy a tanktól a hajszárítóig mindennel üzletel három kontinensen. A hírdetéseket bogarászva ő jutott eszembe, és egy áprilisi ajánlata. 80 m2-es ház, a várostól észak-keletre, egész jó állapotban, kb. a nagyobb panel áráért.
Felhívtam, és kiderült, hogy a ház még megvan, bár felújításra szorul. Kb. egy hónapon keresztül szerveztük a találkozót, majd végül kiértünk, és elakadt a lélegzetünk. A képeken leginkább egy üres vaskereskedésre emlékeztetett a ház. A valóságban nem volt rajta tető, a szarufákra feszített fóliát szomorúan csapkodta a szeptember végi szél.