Aznap, mikor megkaptuk az engedélyt, beszélgettem egy volt osztálytársammal, mondhatni barátnőmmel. A legtöbbeknek fura szerzetnek tűnik, mélyen vallásos, istenhívő.
Azt mesélte, hogy most, mikor jön náluk az újév, most érkezik el a hetedik év. Ilyenkor egy évig se nem vetnek, se nem aratnak. Ilyenkor a terméssel nem szabad kereskedni, sőt, oda kell ajándékozni a rászorulónak. Először mosolyogtam magamban, hogy ismét egy fura találmány, egy szociális év. Aztán rádöbbentem, hogy így eléggé nehéz tervezni, főleg ott, ahol 6-7 gyerek az átlag. Anna erre azt mondta sejtelmesen, bízni kell és hinni.
Mióta nekifogtunk a háznak, sokszor eszembe jutott ez a hit. Még csak egy hónap telt el, de már rengetegszer volt az, hogy éreztem, eddig tudtuk csinálni, és most vége. És akkor jött a megoldás. Valahonnan, váratlanul. Én pedig felnéztem és magam elé suttogtam: köszönöm.